Ugrás a tartalomra

Esemény

Az Esemény kezdetét nem a földi emberek vagy a galaktikus rokonaink határozzák meg. Azt, hogy pontosan mikor következik be az Esemény, csak a Forrás tudja.

Az Eseménynek kozmikus jelentősége van, ez lesz utolsó bolygó felszabadítása, ami még a sötét erők megszállása alatt áll, és ez csodálatos Fényhullámokat fog szétküldeni szerte a Galaxisban. Közvetlenül az Esemény előtt a Forrás küldeni fog egy fényimpulzust a Galaktikus Konföderáción keresztül, és a plejádiak utasítani fogják az Ellenállási Mozgalmat, hogy a felszínen tevékenykedő ügynökeik lépjenek kapcsolatba a kulcsfontosságú pozíciókban lévő emberekkel a katonaságon és az egyéb hatóságokon belül, és ebben a pillanatban az akció megkezdődik.

Miután az akció véget ért, előfordulhat, hogy lesznek emberek, akik a saját javukra próbálják majd fordítani a helyzetet, és megkísérelnek kormányokat felállítani vagy javakat elkobozni, stb. Az, hogy a Cabal eltávolításra kerül, még nem jelenti azt, hogy az emberi kapzsiság és vágyakozás a hatalomra egy szempillantás alatt eltűnik. Az emberiségnek egyszerűen van egy felvilágosulatlan része, akiknek ez egyszerűen a természetük részét képezi. Természetesen az Ellenállás tisztában van vele, kikről van szó, megfigyelés alatt állnak, és nem fogják tudni kihasználni a helyzetet. Egy 120 billió dolláros alapot is létrehoztak, ami az emberiség rendelkezésére lesz bocsátva más hasonló jóléti alapok forrásai mellett. Az Ellenállás rendkívül fejlett technológiák birtokában van, amelyek többsége földönkívüli eredetű. Amellett, hogy ezeket a fejlett földönkívüli technológiákat megosztják az emberiséggel az Esemény után, még kb. 6000, zsenik által megalkotott, mindeddig a Cabal által elzárt, elhallgatott találmánynak a nyilvánosságra hozatala és elterjesztése is megtörténik.